x Keresés
  • Magyar
  • English
  • Slovenščina

Bemutatkozó találkozó az online térben

Első alkalommal került sor a Muraba Európai Területi Társulás igazgatójának és a Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet elnökének találkozására. A felek bár egyelőre csak az online térben tudtak sort keríteni az egyeztetésre, de már most megállapodtak abban, hogy amint lehetőség nyílik rá, személyesen is folytatni szeretnék a beszélgetést.

Papp Bálint, a Muraba ETT igazgatója elmondta, a találkozó nagyon jó, baráti hangulatban telt és egyúttal örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Varga Teodor elnök személyében egy fontos és erős partnert ismert meg. Számos közös projekt lehetősége felmerült, amelyek kidolgozása közös feladat és amin a felek az elkövetkező hetekben dolgozni fognak.

Mindketten bíznak abban, hogy a sok ötlet, melyeket felvetettek a közel egy órás egyeztetés során hamarosan a gyakorlatban is megmutatkozik és látható válik mind a muravidéki, mind a rábavidéki ifjúság számára.

Muraba: Térséget fejlesztünk és közösséget építünk!

#muraba #ifjúságpolitika