x Keresés
  • Magyar
  • English
  • Slovenščina

Hogyan érintik a fiatalokat lokálisan az EGTC együttműködések?

Március 4-én Komáromban került sor a Nemzeti Ifjúsági Tanács Közösségképző eseményére (korábbi néven Vezetőképző), melynek célja a fiatal civil szervezeti vezetők készségeinek és kompetenciáinak fejlesztése. A Közösségképző hozzájárul a szektor és a szervezetek működésének fejlesztéséhez, olyan területeken, mint a közösség- és hálózatépítés, a projektmenedzsment és pályázatírás, döntéshozatal és vezetői minták elsajátítása, az ifjúsági szervezetek felépítésének mikéntje.

A találkozó egyik programelemeként panel beszélgetés keretében a résztvevők bemutatták az EGTC társulásokat és az azokban rejlő lehetőségeket, ezeken túl pedig, hogy az adott projektek milyen hatással vannak és lehetnek a helyben érintett fiatalokra. A Pons Danubii, valamint az Arrabona társulások mellett a Muraba ETT is képviseltette magát a panel beszélgetésen.

Muraba: Térséget fejlesztünk és közösséget építünk!