🌾 Természettudományos nap Felsőszölnökön – a gabonától a kenyérig
Tegnap a From Mill to Mill – Malomtól malomig projekt keretében a MURABA ETT természettudományos napot szervezett a felsőszölnöki általános iskola 7. és 8. osztályos tanulói számára az Alma-lakban.
A program középpontjában a gabona útja, az őrlés és a kenyérkészítés folyamata állt. A diákok megismerkedtek a projekttel, valamint a malmok múltbeli és jelenlegi szerepével, és betekintést nyerhettek abba, hogyan lesz a gabonából liszt, majd kenyér. A közös kenyérkészítés és -sütés során a gyakorlatban is megtapasztalhatták az alapanyagok és az egyes munkafolyamatok jelentőségét. 🍞
Amíg a kenyér sült, a tanulók papírvirágokat készítettek, amelyek a Rábavidék jellegzetes népi hagyományai közé tartoznak. 🌸 Ez a foglalkozás a természet ihlette formák és a kézműves alkotás kapcsolatára is ráirányította a figyelmet.
A program célja az volt, hogy a diákok élményszerű, gyakorlati foglalkozásokon keresztül bővítsék a gabonafeldolgozással, az élelmiszer-előállítással és a hagyományos technológiákkal kapcsolatos ismereteiket, miközben közelebb kerülnek a szlovén–magyar határtérség kulturális örökségéhez is.
A From Mill to Mill projekt a térség malmainak és közös értékeinek bemutatásával hozzájárul a helyi tudás és a hagyományok továbbadásához a fiatalabb generációk számára.
🌾 Naravoslovni dan v Gornjem Seniku – od žita do kruha
Včeraj je EZTS MURABA v okviru projekta From Mill to Mill – Od mlina do mlina v Alma-laku v Gornjem Seniku organizirala naravoslovni dan za učence 7. in 8. razreda Osnovne šole Gornji Senik.
Osrednje teme programa so bile pot žita, mletje in postopek priprave kruha. Učenci so se seznanili s projektom ter spoznali vlogo mlinov nekoč in danes. Izvedeli so, kako iz žita nastane moka in nato kruh, pri skupni pripravi in peki kruha pa so lahko tudi praktično spoznali pomen posameznih sestavin in delovnih postopkov. 🍞
Medtem ko se je kruh pekel, so učenci izdelovali papirnate rože, ki predstavljajo pomemben del ljudskega izročila na Porabju. 🌸 Delavnica je učencem približala tudi povezavo med oblikami iz narave in ustvarjanjem z rokami.
Cilj programa je bil, da učenci z doživljajskim učenjem in praktičnimi dejavnostmi razširijo svoje znanje o predelavi žita, pridelavi živil in tradicionalnih postopkih ter hkrati bolje spoznajo kulturno dediščino slovensko-madžarskega obmejnega območja.
Projekt From Mill to Mill s predstavljanjem mlinov in skupnih vrednot obmejnega prostora prispeva k ohranjanju lokalnega znanja in prenašanju tradicije na mlajše generacije.